"Az életem tiszta Desperate Housewives!" - mondtam Pítnek korábbi találkozásunk alkalmával. Egy igazi született feleség vagyok, akivel zajlanak az események. Egyik nap még fagyoskodva segédkezem egy házfelújításban, másik nap pedig már a forró konyhán mosogatok.
Nagyon hirtelen kellett kiutaznom, az édeanyámtól sem tudtam elköszönni. Pít is megharagudott rám, pedig én is csak az utazásom napjának reggelén tudtam meg, hogy este ismét elhagyom az országot. Sokan talán még most sem tudják, hogy eljöttem.
A helyszín Winterthur, Zürichtől 17 km-re. Egy olasz éterremben lettem beüzemelve, mint konyhai mosogatógép. Nézzük az életkörülményeket.
- A páromnál nem lakhatok...mert nem és kész, így az étterem feletti szobák egyikében lettem elhelyezve, ahol egyébként a tulajdonos és családja, rokonsága laknak. A számomra kijelölt szoba (pontosabban ágy, mivel egy másik magyar sráccal fogok ott közösen lakni) megtekintése után fél óráig 'bazd meg!'-oltam.
- A 2 személynek fentartott, kb 7 m2-es szobába belépve rögtön ablakot kell nyitni, mert az oxigénhiány igencsak érezhető. A koszos ágyneművel, fel nem takarított padlóval, poros szekrényekkel még talán lehetne vmit kezdeni. Az zajjal viszont már nem. A szoba ablaka a főutcára nyílik, így napközben az emberek ordibálása, hajnali 7-től pedig az utcatakarító gépek zaja járja be a szobát. Mellesleg ahogy egyre korábban kel a nap, nekem is csak addig lehet aludni, ha szabadnapos vagyok, ha nem. Ugyanis a reluxa, sötétítő vagy akár egy egyszerű függöny hiányában is a nap reggel besüt a szobába, és ugyebár aludni nem lehet.
- Ezzel kapcsolatban még térjünk ki a magánéletre. Ami persze ott nincsen. A szemközti házból éppen csak 6 ablak néz az én kicsi szobámra, függöny nélkül pedig gyönyörűen kivehető bármi, amit a szobában csinálok. Nem beszélve arról, hogy ez vmiféle dohányzó szoba lehet. Reggel még feküdtem az ágyamban, egyszer csak vki benyit és rágyújt. Jimmy, a magyar srác, akivel együtt lakom, mondta, hogy ez így megy...azt viszont nem gondoltam volna, h kopogás nélkül!!! Jah, az ajtót mellesleg nem lehet zárni, Jimmy felhívta a figyelmemet, h óvatosan rejszoljak :-)
- Kaja az étteremben, napi 2x. Ez még okés
- A főnökkel még nem találkoztam, egyelőre illegálisan dolgozom ott, fogalmam nincs, h mennyiért, meddig...
Alig aludtam valamit, a zajok és a magány gondoskodtak arról, hogy ébren maradjak, néma csendben, magam elé bámulva órákon át. Az ablak előtt állva láttam, amint elkezd szakadni a hó. Ilyen körülmények közepette sehogy sem bírtam megállni sírás nélkül. Boldogtalannak érzem magam, és az első munkanapom is eléggé kemény volt.
Egyetlen örömöm az én Kicsim, akivel legalább közelebb vagyunk egymáshoz, még ha csak egy ideig, akkor is. Ugyanis a munka 3 hétre szól, utána lehetséges, hogy átvesznek, de mint mindenben, ebben sem, sőt semmiben sem lehetek már biztos.
Az erőm elfogyott, motivációm végképp semmi, csak vagyok. Fényképeket nézegetek a barátaimról, Fecóról és megint csak könny csordul ki a szememből. Vmi megváltozott, vmi nem olyan, mint régen. Még ha belülről felemészt ez az érzés, itt akkor is játszanom kell a szerepemet és elnyomni mind azt a sok szeretetet, amit adni és kapni kívánok.
