Tegnap kis konfliktus alakult ki a munkahelyen, miattam. Az étterem egy családi vállalkozás, amibe néha besegít a család egy-egy tagja is. Ebben az esetben a főnök felesége vagy sógornője jön le segíteni és csinálják a hidegkonyhát.

Szerintetek, miből áll egy hidegkonyha? A válasz a nevében is benne van: hideg kaják
Vagyis: előétel, saláta, desszert

Tegnap rengetegen voltam az étteremben, én megint mosogattam. A desszertek pedig jöttek sorra és kb. a 3. után azt mondtam, hogy elég. Halomra áll a koszos tányér, edényeket is kell mosogatnom, mert nincs elég, a nő pedig ordibál nekem, hogy menjek csinálni desszertet, mert ő azt bizony nem csinál.

Azt tudni kell a családtagokról, hogy amikor ők lejönnek a konyhára dolgozni, akkor csak salátát hajlandóak csinálni, abból sem mindegyiket. A desszertes papírra csak ránéznek, és leülnek kávézgatni vagy éppen azt, amihez kedvük van...

Robikának pedig ugrania kellene két zsíros, mocskos tányér között, hogy a tiramisut, panna cottat vagy éppen ki tudja, milyen desszertet elkészítse.

Mindemellett a klotyót, a pincét és a konyhát is nekem kell fényesre sikálnom. Tegnap szembesültem mindezzel és egyszer csak elég volt! Azt mondtam, hogy nem. Nem mentem desszertet csinálni, amikor hívtak. (azt is hozzá kell tennem, hogy a mosogatógép zúg a fejem mellett, csörgök a tányérokkal, a szalonból a vendégek hülyesége hallatszik...persze, h nem hallom meg, ha a konyháról vki felkiált és arrra vár, h pattanjak elő a mosogatófülkéből) Ebből volt a probléma!

Szerencsére erőt tudtam venni magamon és ma elnézést kértem a főnök sógornőjétől, aki tegnap a hidegkonyhát, bocsánat, a salátát csinálta.

Mégis rengeteget kell nyelnem és jelenleg szinte semmi motivációt nem érzek magamban ahhoz, hogy ott dolgozzak.

Felröppent a levegőben, h egy pizzaszakács kell a főnök másik éttermébe, ami egy kissé távolabbra esik innen, Winterthurtól és egy faluban van. Mivel Fecó és Jimmi kijelentették, hogy ők bizony nem fognak menni, ezzel el is könyvelték, hogy ha én megtanulom a pizzát, akkor Robika megy Wilbe faszt szopni.
Tegnap ezzel szembesített Fecó is, ami nekem a legrosszabbul esett. Ő is elkönyvelte. A torkom gombócban volt, nem tudtam szólni semmit. Feküdtem az ágyon és csak az agyam pörgött. Sírni lett volna jó, vagy egy hatalmasat üvölteni...mégis tűrnöm, nyelnem kell..Sokat járt az agyam ezen, hiszen újra át kell terveznem a dolgaimat, hozzászokni megint az egyedülléthez, egy új csapathoz, új emberekhez...és ami a legnehezebb, a hiányhoz, hogy nem lesz mellettem az az ember, az a srác, akit én a legjobban szeretek!

Ha innen átkerülök a Wilbe, a másik étterembe, akkor valószínüleg Fecó is másik helyet fog keresni, mert ő nem akar tovább ezen a helyen dolgozni. Ha pedig már új hely, akkor Zürich, ill. Zürichnek a másik vége. A Zürich-Wil távolság pedig nem teszi lehetővé azt a kényelmet, hogy minden este együtt legyünk, összebújjunk...bevallom őszintén, félek attól, hogy emiatt fogunk eltávolodni egymástól. Fizikailag biztos...és érzelmileg is.

Az, hogy most egy munkahelyen dolgozunk, nagy felelősséget jelent neki, hiszen ő felel értem. Ha pedig én nem jól végzem a munkámat (vagy éppen konfliktusom van, mint tegnap), akkor is neki szólnak. Tehát lehet, jobban teszem, ha nem dacolok, és önkéntesen lelépek Wilbe???